5 dolog, amit szeretek Az ötödik hullám trilógiában
Üdvözlök mindenkit itt az Ezeregy oldal blogon!
Bevallom nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy belekezdjek-e ebbe az egészbe, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat és csak gyűltek a fejemben az ötletek... szóval, úgy gondoltam, miért is ne? Akkor csináljuk!
Mivel ma egy különleges nap van, ugyanis az egyik kedvenc íróm, Rick Yancey születésnapja van! És milyen véletlen egybeesés, éppen most olvasom újra a Végtelen tengert.
Úgy gondoltam, mivel ma a születésnapját ünnepli, én pedig pont benne vagyok a történetben, készítek egy kis összefoglalót, hogy miért szeretem ezt a trilógiát.
Így hát elhoztam 5 dolgot, ami előre szólok, hogy spoileres lesz a történetre nézve. Mondjuk szerintem már mindenki elolvasta a trilógiát, aki szerette volna, szóval be merem vállalni.
Az első dolog nem más, mint a világnézet.
Az ötödik hullám egy olyan világban játszódik, amit "tönkretettek" a földönkívüliek. A mi világunk, csak másképp.
De most nem a helyszínekről és a tájleírásokról beszélek, hanem magáról a világról, amit az író felépített, amilyennek látja az érkezés után.
Az emberek bizalmatlanok egymással, és mindenki mással, mindent megkérdőjeleznek, menekülnek, a Föld már nem is igazán az övék... el sem tudnám képzelni, hogy én egy ilyen világban életben maradjak...
Engem az, ahogy az író bemutatja, hogy a szereplők hogyan látják a világot, nagyon megfogott. Már az első könyv után (amit jó rég olvastam el először), tudtam, hogy nekem ez a sorozat az örök kedvencem lesz.
A következő dolog a csavarok a történetben.
Igen, vannak benne eléggé meglepő, és ledöbbentő csavarok.
Rögtön az első kötetben ott van Evan, aki valójában nem ember. Ott vannak a katonák, meg az egész tábor, ami valójában hazugság.
A második kötetben Adu... Ó, szegény Adut hogy megszenvedteti Vosch!
Szóval... ilyen csavarokról beszélek. Semmi sem az, aminek látszik. Az író mindig visz bele valamit, amivel már bizonytalanná tesz, hogy ezt most tovább kéne gondolnom, vagy sem?
Igazából ezektől izgalmasak a kötetek. És ezektől szerettem meg annyira.
A harmadik dolognak a földönkívüliek ábrázolását hoztam.
Azt hiszem ez az egy olyan könyv, amiben a földönkívüliek szerepelnek és én el is olvastam. De amikor én meglátom, vagy meghallom ezt a szót azok a kis zöld, nagy szemű, cuki lények jutnak eszembe, akiket "marslakócskáknak" hívtam régen.
Nos, róluk beszélek:
Ebben a trilógiában viszont egyáltalán nem ez a helyzet, és ez is teszi különlegessé számomra. Végül is, milyen jó ötlet, hogy maguk az emberek legyenek Azok.
Az utolsó előtti dolog pedig nem más, mint a végkifejlet.
Most elég durva spoiler következik, figyelmeztetek mindenkit!
De őszintén, hány író mer akkorát lépni, hogy megöli a főszereplőt?
Én azóta ilyen könyvvel nem találkoztam...
Mégis, amikor eljutottam a végére, a sírás határán, totál kiakadva néztem magam elé, hogy most ez komoly? Tényleg meghalt?
És igen... tényleg...
Az utolsó dolog, ha már az írónak a születésnapja van, akkor megemlíteném az írói stílust is.
Ez szerintem magáról árulkodik. Én nagyon szeretem Rick Yancey stílusát, engem megvett! Ahol kell, ott aprólékos, és mintha teljesen átérezné a szereplők helyzetét. Ritka az a könyv, ahol teljesen beleélem magam a történetbe, mintha rólam szólna, ezek a kötetek pedig ilyenek és ezt csak az írónak köszönhetjük!
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok az áradozásomban! Remélem olvasás közben egy kicsit ti is visszagondoltatok a könyvekre, és az érzésekre, amiket kiváltott belőletek!
Örülnék, ha kommentben leírnátok a véleményeteket a trilógiáról, nektek tetszett?
Bevallom nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy belekezdjek-e ebbe az egészbe, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat és csak gyűltek a fejemben az ötletek... szóval, úgy gondoltam, miért is ne? Akkor csináljuk!
Mivel ma egy különleges nap van, ugyanis az egyik kedvenc íróm, Rick Yancey születésnapja van! És milyen véletlen egybeesés, éppen most olvasom újra a Végtelen tengert.
Úgy gondoltam, mivel ma a születésnapját ünnepli, én pedig pont benne vagyok a történetben, készítek egy kis összefoglalót, hogy miért szeretem ezt a trilógiát.
Így hát elhoztam 5 dolgot, ami előre szólok, hogy spoileres lesz a történetre nézve. Mondjuk szerintem már mindenki elolvasta a trilógiát, aki szerette volna, szóval be merem vállalni.
Az első dolog nem más, mint a világnézet.
Az ötödik hullám egy olyan világban játszódik, amit "tönkretettek" a földönkívüliek. A mi világunk, csak másképp.
De most nem a helyszínekről és a tájleírásokról beszélek, hanem magáról a világról, amit az író felépített, amilyennek látja az érkezés után.
Az emberek bizalmatlanok egymással, és mindenki mással, mindent megkérdőjeleznek, menekülnek, a Föld már nem is igazán az övék... el sem tudnám képzelni, hogy én egy ilyen világban életben maradjak...
Engem az, ahogy az író bemutatja, hogy a szereplők hogyan látják a világot, nagyon megfogott. Már az első könyv után (amit jó rég olvastam el először), tudtam, hogy nekem ez a sorozat az örök kedvencem lesz.
A következő dolog a csavarok a történetben.
Igen, vannak benne eléggé meglepő, és ledöbbentő csavarok.
Rögtön az első kötetben ott van Evan, aki valójában nem ember. Ott vannak a katonák, meg az egész tábor, ami valójában hazugság.
A második kötetben Adu... Ó, szegény Adut hogy megszenvedteti Vosch!
Szóval... ilyen csavarokról beszélek. Semmi sem az, aminek látszik. Az író mindig visz bele valamit, amivel már bizonytalanná tesz, hogy ezt most tovább kéne gondolnom, vagy sem?
Igazából ezektől izgalmasak a kötetek. És ezektől szerettem meg annyira.
A harmadik dolognak a földönkívüliek ábrázolását hoztam.
Azt hiszem ez az egy olyan könyv, amiben a földönkívüliek szerepelnek és én el is olvastam. De amikor én meglátom, vagy meghallom ezt a szót azok a kis zöld, nagy szemű, cuki lények jutnak eszembe, akiket "marslakócskáknak" hívtam régen.
Nos, róluk beszélek:
Az utolsó előtti dolog pedig nem más, mint a végkifejlet.
Most elég durva spoiler következik, figyelmeztetek mindenkit!
De őszintén, hány író mer akkorát lépni, hogy megöli a főszereplőt?
Én azóta ilyen könyvvel nem találkoztam...
Mégis, amikor eljutottam a végére, a sírás határán, totál kiakadva néztem magam elé, hogy most ez komoly? Tényleg meghalt?
És igen... tényleg...
Az utolsó dolog, ha már az írónak a születésnapja van, akkor megemlíteném az írói stílust is.
Ez szerintem magáról árulkodik. Én nagyon szeretem Rick Yancey stílusát, engem megvett! Ahol kell, ott aprólékos, és mintha teljesen átérezné a szereplők helyzetét. Ritka az a könyv, ahol teljesen beleélem magam a történetbe, mintha rólam szólna, ezek a kötetek pedig ilyenek és ezt csak az írónak köszönhetjük!
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok az áradozásomban! Remélem olvasás közben egy kicsit ti is visszagondoltatok a könyvekre, és az érzésekre, amiket kiváltott belőletek!
Örülnék, ha kommentben leírnátok a véleményeteket a trilógiáról, nektek tetszett?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése