Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2022

90 perc értékelés

Kép
 Sziasztok! A mai bejegyzésben egy különleges könyvet fogok bemutatni nektek, amiről szerintem már sokan hallottatok, ez pedig nem más, mint Katie Khan 90 perc  című kötete. Először is megemlíteném a borítót, ami nekem egyből felkeltette az érdeklődésem, olyan egyszerűnek tűnik mégis annyira szép. Nekem nagyon megtetszett. És még azt is megosztanám veletek, hogy mekkora szerencsém volt ezzel a kötettel - ismét. Véletlenül tévedtem be a könyvesboltba, ahonnan korábban kevesebb, mint ezer forintért sikerült megvennem a Jurassic Park könyveket, és ismét olyan szerencsém volt, hogy kiszúrtam ezt a könyvet, ami majdnem hatszáz forint volt. Nem volt kérdés, hogy jön-e velem haza, vagy sem. Kezdek egyre bizakodóbb lenni azokkal a könyvekkel, amik le vannak árazva, sajnos nagyon sok olyan könyvet vásároltam nagyobb akciók során, amik egyáltalán nem tetszettek. Végre lett pár olyan könyvem is, amik ennek ellentmondanak. Fülszöveg: 90 perc – mindössze ennyi időre elég oxigénje maradt Maxnek és C

Írói bingó 1. - Top producer értékelés

Kép
 Sziasztok! Ma az Írói bingó kihívásom első könyvét fogjuk kivesézni. Ezt a kihívást saját magamnak készítettem, hogy ezzel is vigyek egy kis színt, egy kis kihívást az olvasásaimba. Ehhez a sablonokat az instagram profilomon ( @ezeregyoldal ) megtaláljátok, ha esetleg szeretnétek csatlakozni hozzám. Norb Vonnegut Top producer című könyvéről szinte semmit sem tudtam, amikor megvettem egy akció keretén belül csupán annyit, hogy kevesebb, mint 500 forintba került, és pénzügyi thriller. Persze elolvastam a fülszöveget, ami felkeltette az érdeklődésem, így került hozzám. Viszont amiért ilyen akciósan tudtam hozzájutni kissé tartottam tőle, hogy nem lesz valami jó könyv, ezért is halogattam. A napokban, miután befejeztem a Föld és vér házát , valami olyan könyvre vágytam, ami nem fantasy, és nem is romantikus, és mi lenne ennél alkalmasabb időpont egy thrillerhez? Azt kell mondanom, hogy nem kellett volna tartanom ennyire ettől a könyvtől. Nem lett a kedvencem, viszont egy olvasási élményne

Föld és vér háza értékelés

Kép
 Sziasztok! Ma egy olyan Sarah J. Maas kötetről fogok írni, ami sajnos nem lett a kedvencem. Egy ideje mindenhol a Föld és vér házát látom, és rengeteg jó véleményt is olvastam róla. Szinte biztos voltam benne, hogy nekem is tetszeni fog, de sajnos nem egészen így történt... Amikor ez a könyv megjelent rengeteg gyönyörű képet láttam róla az instagram-on, és szinte csak jó véleményeket olvastam róla, mindenki imádta ezt a könyvet. Emiatt egy kicsit félve kezdtem bele, halogattam is, mondván, hogy eléggé hosszú, és éppen vizsgára is készültem, de végül pont azért, mert sokat kellett tanulnom, és azokban a kis szünetekben, amikor ráértem egy olyan könyvet akartam olvasni, ami biztosan jó, belekezdtem. Több hónapig tartott, mire be tudtam fejezni, semmi energiám és időm nem volt szinte olvasni, amihez az is hozzájátszott, hogy olyan összetett világépítés van benne, hogy a fáradt agyam nem bírta követni. Ez még nem is lenne baj, mert hát örülünk, ha jól ki van dolgozva a fantasy világ egy

Könyv vs. film

Kép
Sziasztok! Ma egy könyv vs. film bejegyzést hozok nektek. A sorozatajánló s bejegyzés írása közben eszembe jutott, hogy a filmekről is írhatnék egy bejegyzést. Megmondom őszintén, amióta Netflix előfizetésünk nem nem olyan sok filmet nézek, inkább sorozatokat, szóval ezek még azok a filmek, amiket régebben láttam, és könyvön alapulnak. Az első ilyen film a Lenyűgöző teremtmények. Mostanában elég sokat áradozok erről a könyvről, vagy az egész sorozatról, nagyon tetszik, az egyik kedvencem lett idén. A filmet már többször láttam, már akkor megfogott maga a helyszín, ahol játszódik a történet, illetve a filmben a szereposztás t is nagyon jól kivitelezték. Maga a világ pedig, ahogyan a mágia működik, nagyon elvarázsolt. A szereplők között is sokakat kedvelek, a szívemhez nőttek, főként Link karaktere és Ethan humora. Élvezem ezeket a könyveket olvasni, a filmet pedig ezerszer is képes lennék újranézni. Ennek ellenére azt mondanám, hogy győzött a könyv, hiszen abban mégiscsak jobban, bővebb