Éjfél, az a bizonyos óra

 Sziasztok! A mai bejegyzésben egy olyan trilógiáról szeretnék írni nektek, aminek az első részét még 2019 végén, a másodikat pedig idén nyáron olvastam. Az első részről ugyan már kissé megkoptak az emlékeim (ezt annak tudom be, hogy sok könyvet olvastam azóta), de második rész igazán emlékezetes maradt, mégpedig rossz értelemben.

Nem igazán írtam eddig negatív kritikát, talán csak egy ilyen volt, és most sem teljesen az lesz, ugyanis az eddig megjelent két részből az egyik pozitív, a másik kissé negatív élmény volt. Szóval, térjünk is a tárgyra, ma Melissa Grey-től a Midnight-trilógia lesz terítéken.

Na de, kezdjük is a pozitívval. Az első rész, A lány éjfélkor, szerintem egy nem túl ismert könyv, pedig nekem tetszett. Szerintem egy egész jó kis könyv volt, ami több figyelmet érdemelne.

Fülszöveg: New ​York városa alatt él az aviánok titokzatos, ősi népe, akiknek testét toll borítja, ereikben pedig varázslat folyik. Ősrégi bűvölet rejti el őket az emberek szeme elől – egyetlen lányt kivéve. Ekhó szökevény zsebtolvaj, lopott kincsek eladásából tengeti az életét, amelyeket a feketepiacon ad el a vevőinek. Az aviánokon kívül nincsenek barátai, sem családja.

Ekhó okos és merész, néha talán kissé pimasz is, ám mindenekfelett rendületlenül hűséges. Így amikor egy évszázadok óta húzódó háború hulláma ostromolja otthona határait, úgy határoz, hogy ideje végre cselekedni. A legenda szerint egyetlen módon lehet örök időkre véget vetni a harcnak: fel kell kutatni a Tűzmadarat. Ez a mesebeli teremtmény állítólag olyan elképesztő hatalommal rendelkezik, amilyet a világ még sohasem látott. Nem könnyű az Ekhó előtt álló feladat, de a tolvajélet egy leckét alaposan a lány fejébe vésett: hogyan szerezheti meg, amit akar.

A háború nem várt fordulatokat hoz, és Ekhónak küldetése során együtt kell működnie az ellenséggel, az ifjú sárkánypikkelyes drakhar herceggel. Először bizalmatlan vele, ám ahogy az idő halad, lassan összebarátkoznak, és Ekhó hirtelen azon kapja magát, hogy visszavonhatatlanul vonzódik a fiúhoz…

Őszintén szólva nekem az alap ötlet nagyon tetszett. Még nem olvastam ilyen sárkány és madár-féle "emberekről" szóló történetet, és ez nagyon tetszett. Egyedi volt és érdekes. Az is jó volt a történetben, hogy ez a két faj ellenség volt, így ez egy alap feszültséget adott. Nem szeretnék lelőni semmit a történetről azoknak, akik még nem olvasták, így nem fogom túlzottan részletezni.

Nekem Ekhó szimpatikus volt, mint főszereplő, de a kedvencem Caius volt, a drakhar herceg. Bár a többi mellékszereplővel helyenként nem voltam kibékülve, és ez a könyv olyan volt, hogy nem is igazán a szereplők miatt olvastam, inkább a történet miatt. Ide példának Sarah J. Maas könyveit tudom hozni, amik szerintem főként azért is ilyen hosszúak, mert a szereplők nagyon jól és alaposan fel vannak építve, ki vannak dolgozva, és inkább ők viszik előre a történetet. Itt nem ez volt, nem tudtam annyira megszeretni a szereplőket, még a második rész végére sem, szóval inkább csak azért olvastam, mert kíváncsi voltam mi lesz a vége a történetnek.

És már annyit emlegettem a történetet, hogy egy kicsit arról is írnék pár gondolatot. Szóval, azt már említettem, hogy különleges és egyedi, és pontosan ezért volt izgalmas, és érdekes. Ez mentette meg a könyvet, a jó cselekmény. Nem voltak benne olyan nagy hézagok, sem logikai buktatók, tehát jól fel volt építve a cselekmény. Ez így rendben is volt. Már csak ezért is érdemes lehet belekezdeni ebbe a sorozatba, mert érdekes a sztori.

Így összességében az első rész a moly.hu-n négy és fél csillagot kapott tőlem. Nem volt olyan durva, egy laza kis fantasy könyv volt, akkor pont erre volt szükségem.

És itt jönnek a bonyodalmak. Az első rész után nem rögtön vettem a kezembe a másodikat, egy pár hónap eltelt közöttük, de mindenképpen folytatni akartam, hiszen tetszett az első rész. Az árny órája azonban a 2020-as évem egyik legnagyobb csalódása volt. Sajnálom, nagyon, nagyon sajnálom, hogy nem tetszett ez a könyv, de így volt. Szerettem volna szeretni, tényleg, azt gondoltam, hogy egy új kedvenc trilógiám lesz, hiszen az első rész is jó volt alapon miért ne lehetne a második is az? De nem, ebbe a könyvbe valami nagyon elcsúszott.

Kezdjük ott, hogy a történeten is lehetett érezni, hogy ez bizony egy második rész, és nem pörögnek benne annyira a történések. Mégsem ez volt a legnagyobb bajom a könyvvel. A történet még úgy ahogy jó volt, mármint, annak ellenére, hogy nem volt olyan pörgős még mindig nagyon jó ötlet, és nagyon kreatívan vitte tovább.

A leges legnagyobb bajom a szereplőkkel volt. Igen, itt végérvényesen elvesztett a könyv, amikor bejöttek a mellékszereplők, kezdtek ők is kibontakozni, és a cselekményt átformálni.

Innentől enyhe spoilerek lesznek, szóval, ha nem olvastad még ezt a könyvet, de szeretnéd, akkor ne olvass tovább, mert helyenként előfordulhat, hogy lelövi az első könyvben, vagy a másodikban történt dolgokat.

Szóval, van nekünk egy olyan szereplőnk, hogy Jáspis. Na ő egy az egyben Magnus Bane akarna lenni. Csakhogy Magnus Bane-ből csak egy van!!! Nem lehet utánozni, nem lehet koppintani a karakterét, ő az eredeti, és ő is marad. És az, hogy ráadásul az LMBTQ szál is nála jön be... tényleg, ennyire nem tudta mással feldobni a könyvet Melissa?! Félreértés ne essék, semmi problémám ezzel a szállal, és még jó is lett volna, ha nem Cassandra Clare koppintás lett volna. Jáspis mint Magnus, Dorian mint Alec... nekem ők jutottak róla az eszembe, és sajnálom, hogy ilyen lett ez a szál benne, ha egy kicsit mások lettek volna a karakterek élveztem volna, de így sajnos nem. És ott van még a tény, hogy mindketten a másik fajhoz tartoznak, tehát ez örökös civódás volt a kapcsolatukban, hogy ők emiatt nem lehetnek együtt. És ez azért zavart, mert Ekhó és Caius kapcsolatában ez a probléma fel sem merült, tehát nem is értettem...

De, ha már így feljött Ekhó... te jó ég ez a szerelmi háromszög de borzalmas volt! Soha nem idegesített még ennyire egy szerelmi háromszög, mint itt!

Nem is írnék többet erről a részről, mert tényleg nem szeretnék lelőni semmit, talán ez nem volt nagy spoiler, ha igen, akkor remélem tényleg kihagytátok! 

Összességében tehát a második részről: a történet jó volt, a szereplők borzalmasan idegsítettek, de ennek ellenére (akit nem zavar ez a féle koppintás), megéri elolvasni ezt a részt is. A harmadik rész ugyan még nem jelent meg magyarul, és nem tudom, hogy egyáltalán meg fog-e, de azt én már semmiképpen nem fogom elolvasni, bármennyire is szeretném tudni a végét, nekem ennyi szenvedés a szereplőkkel, mint amit a második részben szenvedtem, nem kell több. Egyébként három és fél csillagot adtam Az árny órájára, azt is a történet érdemelte ki, na meg Caius, aki még mindig szimpatikus volt nekem.

Viszont az első rész nekem nagy meglepetés volt, azt mindenképpen ajánlom legalább megpróbálásra, hiszen tényleg egy egyedi és szuper ötlet, és abban még szerethetőek a karakterek.

Én ennyit szerettem volna elmondani erről a trilógiáról, ha olvastátok már akkor mindenképpen írjátok meg a véleményeteket, érdekel, hogy ti mit gondoltok róla! Köszönöm, hogy itt voltatok!