Üdvözlök mindenkit! A mai bejegyzésben az első sárkányos könyvről fogok írni, amit olvastam. Ez így nem teljesen lenne igaz, hiszen a Tűz és jég dala sorozatban már találkoztam sárkányokkal, de ez az első olyan könyv, amiben főszerepben vannak a sárkányok.
Kezdeném is azzal az érdekességgel, hogy az író maga is 15-16 éves korában írta ezt a könyvet, mint ahogyan a főszereplőnk Eragon is ennyi éves a történetben. Lehet, hogy ezért éreztem ennyire olvashatónak, de mégsem éreztem rajta, hogy egy tini írta, mert választékosan fogalmazott, minden tökéletesen le volt írva, szóval az
írásmód nekem nagyon tetszett, ezért is haladtam vele olyan jól.
A történet maga nagyon tetszett, eleinte kissé tartottam tőle, hogy mi fog ebből kisülni, de a vége nagyon jól volt megírva. Kissé több csatajelenetet vártam, de nem fakadtam sírva, mert keveset kaptam. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e így vele, de a bonyolult csatajeleneteknél mindig elvesztem a fonalat és már azt sem tudom, hogy ki hol kivel harcol. Nekem ez így tökéletes volt.
Fülszöveg:
Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.
A szereplők is többnyire szimpatikusak voltak, Eragon volt a kedvencem, nekem tetszett az ő karaktere, hogy nem szállt el attól, hogy "jaj lett egy sárkányom, meg varázserőm, és akkor mindenki térdeljen le elém, mert én vagyok a király", semmi ilyesmi nem volt. A többi mellékszereplő is tetszett, ami ritka, hogy egy könyvben ennyire nincs bajom a szereplőkkel.
Amit még kiemelnék az a mágia rendszere, ami jól fel van építve, vannak alapjai, szabályai, amit be kell tartani, tehát nem az van a könyvben, hogy van varázserőnk és akkor bármit megtehetünk, hanem tényleg korlátozva van és veszélyes is. Ezt nagyon jónak tartom benne.
A sárkányok, amiktől a legjobban féltem, nagyon jól vannak ábrázolva, imádtam Saphira gondolkodását, a karakterét, mindent. Az is tetszett, hogy nekik is meg vannak a korlátaik, tehát nem halhatatlanok, őket is meg lehet sebezni, stb, szóval sehol nem volt elrontva ez a könyv, ahol számítottam rá.
Még egy dolog, a nyelv, ami lehet, hogy egy-két helyen zavaró volt, de elismerésem az írónak, hogy kitalált egy komplett nyelvet ehhez a sorozathoz, le a kalappal! Ez különlegessé tette, vitt bele egy kis varázslatos dolgot. És a könyv végén nagyon összeszedetten le vannak fordítva a dolgok, mindent egyszerűen meg lehet találni.
A borítóról még nem beszéltem, pedig gyönyörű. A védőborító csodálatos, azt levéve pedig egy egyszerű, kék és fehér, ami nekem nagyon bejött. És a térkép is a kék színhez van igazítva.
Ennyi lett volna az áradozásom, mindenkinek tényleg csak ajánlani tudom, nekem pont jókor akadt kezembe ez a könyv, nagyon betalált. Köszönöm, hogy itt voltatok, legyen szép napotok, vigyázzatok magatokra!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése