Az első Colleen Hoover könyvem
Sziasztok! A mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok írni, aminek az írójától nem gondoltam volna, hogy valaha fogok olvasni, de mivel a thriller műfajban jelent meg könyve, amit én imádok, úgy gondoltam, mi lehetne jobb kezdésnél? Nézzük hogy tetszett az első CoHo könyvem, A Verity.
A történet volt maga, ami felkeltette az érdeklődésem, hiszen én magam is próbálkozom a regényírással, illetve Wattpad-on munkálkodok, így minden olyan könyv, amiben a főszereplő író, nálam plusz ponttal indul. Viszont arra, ami könyvben történt a fülszöveg alapján nem számítottam. Nem csak egy thriller volt ez, hanem részben romantikus is, ami nálam tök jól működött.
A karaktereket is meg tudtam kedvelni, bár eleinte nekem a főszereplőnk, Lowen nem igazán volt szimpatikus, de végül sikerült megkedvelnem, és átéreztem a helyzetét. Jeremy nekem a kezdetektől fura volt, viszont nem volt vele különösebb problémám, olyan volt, mintha egy átlagos család mindennapjairól olvasnák, olyan különösen természetesnek hatottak a karakterek. Talán ezért is tetszett annyira.
A könyv thriller része különleges volt, és hosszú idők óta végre a kezembe tartottam egy olyan kötetet, amitől ki tudott rázni a hideg, amitől tudtam félni. Néhány rész annyira jól volt megírva, mintha egy horror filmet néznék, komolyan, nagyon átjöttek nekem ezek a részek, és imádtam. Minden betűjét. Ilyen számomra egy igazi thriller, ezt szeretem a műfajban, amikor libabőrös leszek, kiráz a hideg, és alig merem tovább olvasni, de mégis csak úgy pörög a szemem, mert annyi feszültség van benne, hogy muszáj továbbolvasnom.
Természetesen ez a kötet öt csillagot kapott tőlem, talán mondhatom, hogy az év egyik legjobb thrillere volt, és abszolút kedvencem lett ez a könyv, csak ajánlani tudom minden thriller rajongónak!
Ez lett volna az én áradozásom Colleen Hoover könyvéről, már tervben van a következő kötet, amit fogok tőle olvasni, még nem vagyok benne biztos, hogy melyik legyen, szóval, ha van ötletetek, hogy melyik romantikus könyvével kellene kezdenem, akkor azt írjátok meg nekem kérlek!
Köszönöm, hogy itt voltatok, legyen szép napotok, vigyázzatok magatokra, olvassatok sokat! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése