Egy rég olvasott disztópia

Sziasztok! A mai bejegyzésben egy disztópiát fogok értékelni, amit már nagyon rég nem olvastam (nem veszem figyelembe Az ötödik hullámot, ami majdnem minden évben újraolvasok). William R. Forstchen Egy másodperccel később című könyve törte meg a jeget, ezzel a könyvvel lépek vissza a rég olvasott disztópiák világába.

Alapvetően én nagyon szeretem a disztópiákat, szeretem a világvégés történeteket, bár egyáltalán nem vágyok arra, hogy valami hasonló bekövetkezzen, egyszerűen csak leköt ez az egész téma. A könyv fülszövege nagyon felkeltette az érdeklődésem, azt gondoltam, hogy ez lesz a tökéletes könyv, ami Az ötödik hullám után meghozza a kedvem a többi disztópiához is, ami majd rádöbbent, hogy nem csak az az egy könyv van a műfajban, ami jó és érdekes.

Sajnos az előbb említett döbbenetet nem ez a könyv fogja elhozni nekem. Nagy reményekkel és elvárással fogtam neki a könyvnek, a lendülete pedig egészen körülbelül az első száz oldalig tartott, amit nagyon sajnálok, mert tényleg azt gondoltam, hogy ez lesz a tökéletes disztópia, ami után majd még többet akarok olvasni. Persze a kedvem nem vette el a műfajtól, hiszen biztosan vannak még jó könyvek. De nézzük is bővebben, hogy mik voltak azok a dolgok, amikben ennyire csalódtam.

Fülszöveg:

Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel.

Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt?

Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat.

Elsőre az tűnt fel a fülszöveg alapján, ami végett nagyon kíváncsi voltam rá, hogy Az ötödik hullámban is hasonlóan lőtték ki az áramot, maga ez nevezhető volt egy hullámnak, és nagyon kíváncsi voltam, hogy ami abban "egy kis rész", itt egy egész kötetnyi könyvet hogyan fog kitenni.

A fülszöveg második bekezdésében a melyet minden amerikainak el kell olvasnia mondatrész nem csak a levegőbe beszél: tényleg az amerikaiakhoz szól a kötet. Miközben olvastam magát a könyvet felmentem moly.hu-ra és olvasgattam véleményeket, bele is futottam egy olyanba, ami pont azt a részt emeli könyvben, hogy mennyiszer volt emlegetve a "mi Amerikánkkal nem történhet meg", "mi amerikaiak vagyunk, nem tehetünk ilyet", stb. A lényeg, hogy a vége felé már úgy éreztem, minden Amerikáról szól, hogy az ott élő emberek különbek, mint az európaiak, valamiféle felsőbbrendűséget éreztem. És ami még jobban zavart, nem volt megmagyarázva, hogy miért nem történhet meg Amerikával, miért beszél róla ilyen magasztosan.

A történet maga érdekes, és ahogy fentebb említettem, körülbelül száz oldalig úgy berántott, hogy szinte észre sem vettem, hogy ennyit olvastam belőle, de utána kezdett lapos lenni, úgy éreztem, hogy oké, mehetünk tovább, de nem mentünk sehova, ugyanúgy egy helyben toporogtunk, magyaráztuk a dolgokat. A helyszín nem változott, ugyanabban a kis városban játszódik az egész könyv, és lehet, hogy ez is baj volt, hogy olyan unalmassá tette. Egy-két utazós rész volt benne, azok tetszettek. Minden problémát, ami ilyenkor előfordulhat rendesen kiveséztünk, de úgy tényleg oldalakon keresztül. Persze az meglepett, hogy valóban ennyi gond lehet, ha egyszerűen elmegy az áram, és nem működik semmi, viszont szerintem ezt lehetett volna izgalmasabban is tálalni.

A szereplőkkel sem voltam egészen kibékülve. Van egy főszereplő apánk, John, aki mindenkivel el tud beszélgetni történelemről, háborúról, EMP támadásról, de a saját lányaival nem képes komoly dolgokról beszélni. Természetesen nem volt kedvenc karakterem, a többi szereplő sem fogott meg igazán, végig semlegesek maradtak számomra.

Összességében tehát nem volt egy borzalmas könyv, csak én nem szeretem ezeket a lassú folyású, inkább egy helyben toporgó könyveket. Végül három csillagot adtam ennek a kötetnek, amiért az eleje annyira jó volt, és egyébként tényleg minden problémát számításba vett az író, csak éppen nekem nem megfelelően tálalta.

Köszönöm, hogy itt voltatok, vigyázzatok magatokra, olvassatok sokat!